Bemutatkozás

Budapest XI. kerülete

1934–1950 között Szentimreváros, 2005 óta hivatalosan Újbuda, a főváros legnépesebb kerülete. Lakossága 148 000. fő és ezzel – Budapestet nem számolva – Magyarország ötödik legnagyobb települése lehetne. A helyi szervek 1934-ben kezdték meg működésüket. 1950-ben, Nagy-Budapest létrehozásakor érte el mai méretét, miután hozzácsatolták Albertfalvát és Kelenvölgyet. Az Irodaház a Kelenföldi városrészben fekszik, melynek jelenlegi rehabilitációja egyike Európa legambiciózusabb, tömegközlekedést is érintő, barnamezős beruházásainak. Szerves része a kelenföldi városközpont kereskedelmi és közlekedési fejlesztése, illetve a Budapest ONE Business Park létrehozása is. A Budapest XI. kerületében található Kelenföldet elhelyezkedése miatt a főváros nyugati kapujának is nevezik. A vasútállomást számos, Magyarország nyugati felébe tartó vagy innen érkező vasúti járat is érinti. A Kelenföldi vasútállomás szomszédságában haladnak el a fővárost Nyugat- és Dél-Európával összekötő autópályák, illetve az ezekhez vezető főutak, és innen indulnak a távolsági buszok Nyugat-Magyarországra. Az elkészült M4-es metróvonal végállomása is itt található, így joggal tekinthetjük ezt a környéket Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű és legjobban megközelíthető közlekedési csomópontjának.

Közlekedési

szempontból az M1, M7, M6, hidak vonatkozásában a Rákóczi híd, Petőfid, Szabadság híd van könnyen elérhető távolságban. Közlekedési csomópontok vonatkozásában a BAH- csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, a Kosztolányi Dezső tér és a Szent Gellért tér fekszenek pár kilométeres közelségben. A vasúti hálózat szempontjából a Kelenföldi Pálya udvar, Budapest negyedik legforgalmasabb pályaudvara. A Pályaudvar fontos csomópontja a Hegyeshalom-Győr-Budapest, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa és a Budapest-Dombóvár-Pécs vasúti vonalaknak. Az irodaház a XI. kerületben, a Fehérvári út elején található. Forgalmas fekvéséből adódóan személygépkocsival és tömegközlekedéssel is könnyen, gyorsan megközelíthető, egy buszmegállónyi távolságra található a Bikás Park, illetve három villamosmegállónyi távolságra van a 4-es metró és a Kelenföldi Pályaudvar. Egy buszmegállónyi távolság az Új Buda Center.

Az Irodaház Bemutatása

Az épület korábbi címe Fehérvári út 87. szám volt, pár éve új címe lett: 1119 Budapest, Petzvál József utca 46-48. szám. A telek mérete: 2730 m2, a „B” kategóriás irodaház bruttó 7600 m2, pince, fszt. és 1-2-3-4. emelet osztású. A telek hozzávetőlegesen 55%-ban beépített, a beépítés módja részben zártsorú, részben önálló. Az ingatlan az elmúlt két évben teljeskörűen felújításra és korszerűsítésre került. Parkolási lehetőség: a zárt udvarban - úszó automatakapuval védett – 37 db parkoló, a Kocsis utca felől 42db utcai felszíni gépkocsi parkoló adott. Az épület autóval és tömegközlekedési eszközökkel egyaránt könnyen megközelíthető. Korszerű irodák, tárolók, parkolók bérelhetők, az épületben lévő két lépcsőházban 3 személylift került beépítésre, a főlépcsőházban 2x10 fős és a melléklépcsőházban 1x24 fős személy és egyben teherlift. Állandó portaszolgálat, számos mosdó és konyha szolgálja a bérlők kényelmét és az épület 3. emeletén ezer négyzetméteren, egy 25 éve működő edzőterem üzemel reggeltől késő estig.

Az irodaház a bérlők biztonsága érdekében kamerarendszert üzemeltet.